Suchergebnisse

A tanulmány a kockaház témájából kiindulva az 1980-as évek magyar faluképeit mutatja be, egy kiállítás apropóján. A kiállítás anyagát a Hazafias Népfront falufotózási korpusza adja, amely közel 100.000 felvételt tartalmaz, Magyarország szinte minden megyéjéből, elsősorban kisebb falvakról, ritkábban kisvárosokról. A tanulmány alaptézise, hogy a magyar vidéken a klasszikus építészettörténeti kategóriák nem alkalmazhatóak, illetve csak viszonyítási pontként vehetők figyelembe. A nyolcvanas évek megértése ezért másfajta periodizációt feltételez, mint a korabeli modern–posztmodern (benne az organikus építészet) fogalmak sugallnák. Ezért beszélhetünk poszt-kocka korszakról, vagy másként a "tüzépbarokk" koráról. A tanulmány ezen elméleti felvetés mellett egy 2022 őszén a szerző által rendezett kiállítás anyagát mutatja be. A tablókon a korabeli faluképeket idéző fényképanyag mellett a Körkép antológiákból válogatott szépirodalmi idézetek szerepelnek, amelyek segítéségével a nézőnek a korabeli falusi táj mélyebb értelmezésére nyílik lehetősége.

The 1960s and 1970s represent a period of housing estate construction in Europe, and this urban architectural model greatly affected the former socialist countries, including Hungary. It seems logical therefore that monument and townscape protection could not find its place in that period of building boom. Nevertheless, Hungarian monument protection flowered in those decades. The reason for this was that the search for "contrast" was one of the leading paradigms in modern urban aesthetics, and this contrast also highlighted development: the remaining architectural monuments and urban zones as relics emphasized the different characteristics of the modern town as opposed to the old one. Thus, while urban architects were working on creating the "new townscape", experts of monument protection had a wide range of license in their field to preserve the historical milieu as a contrast to the modern one. Naturally, this historical milieu had the stamp of the aesthetical paradigms of modern architecture as well. Therefore the old houses were interpreted as the antitype of modern design, the static and rationality were stressed, instead of the decoration and social representation of old structures. This paper attempts to verify empirically the above thesis by analyzing three Hungarian sites: the completely reconstructed Budapest-Óbuda, Komárom as municipal center and semi-new town in the 1960s and 1970s, and Esztergom as a historical town.

A tanulmány az építészetszociológia és a szociológia viszonyát egyetlen központi kategória, az építészeti cselekvés fogalma alapján tárgyalja. E fogalom kifejezi, hogy az épített környezet nem csupán háttere, színpada, lenyomata a társadalmi viszonyoknak, hanem a társadalmi interakciók aktív ágense. Az építészet tehát nem lehet neutrális szereplő a társadalomban, hanem hierarchiaviszonyokat, szegregációkat, szerepeket definiál, társadalomformáló jelleggel bír, elválaszthatatlan a társadalmi cselekvés egyéb (például verbális) formáitól. Hogy mindez miként valósul meg, arra a tanulmány három elméleti megközelítést is idéz, Delitz, Steets és Fischer munkáit. Delitz szerint a társadalom kollektív makrofolyamatai, intézményei azok, amelyek nem létezhetnek építészeti forma nélkül. Delitz az építészet tárgyát is kitágítja, és a szociológia számára értelmezhetőbb épített környezetről beszél. Steets elmélete mikroszintről indul, és az építészet létrejöttének, befogadásának és szocializációjának (objektív valóság) hármasságában ragadja meg az építészeti cselekvés lényegét. Steets érdeme, hogy tág kaput nyit a bevált szociológiai módszertani eljárások előtt. Végül Fischer a két szerzőt kiegészítve az építészet sajátosságaiból indul ki, mikor időtálló, stabil társadalmi médiumként tekint az építészetszociológia tárgyára. Az idézett építészetszociológiai elméletek közös következtetése, hogy a weberi társadalmicselekvés-fogalmat ki kell egészíteni a materiális környezet vizsgálatával, sőt a szociológia paradigmaváltására is szükség lenne. A dolgozat ezzel szemben amellett érvel, hogy az építészetszociológia céljának nem egy a szociológián belüli paradigmaváltásnak kell lennie, hanem egy interdiszciplináris párbeszéd megteremtésének. Nem egy klasszikus értelemben vett szakszociológiára van tehát szükség, hanem az építészet humán oldalát megvilágító tudományközi mezőre.